Pikáns báránydarabok
Apróra vágjuk a báránylapockát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, fokhagymát, majd durvára tört koriandert szórunk rá, fahéjjal ízesítjük és összekeverjük. Borban és kevés olívaolajban pácoljuk kb.
Apróra vágjuk a báránylapockát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, fokhagymát, majd durvára tört koriandert szórunk rá, fahéjjal ízesítjük és összekeverjük. Borban és kevés olívaolajban pácoljuk kb.
A gyenge báránylapockát forró ecetes vízzel leöntjük, a csontot kivesszük és egy kicsit kikloppfoljuk. Megtöltjük a töltelékkel, hústűvel megtűzzük.
A felszeletelt báránybordát sóval, borssal fűszerezzük, majd 2-3 órát állni hagyjuk. A húst lisztben megforgatjuk és felhevített olajban elősütjük, majd félre tesszük.
A báránymájat megtűzdeljük fokhagymával, majd fűszerezzük flekken fűszerkeverékkel. Végül befedjük baconszalonnával alul-felül. Végül kb. 35-40 percig sütjük 180 fokon.
A hússzeleteket jól bedörzsöljük fokhagymával, bazsalikommal, őrölt borssal, majd 1 dl olajban egy napig érleljük. Lecsöpögtetjük, és egy evőkanál átszűrt páclében félig megsütjük.
A vöröshagymát felkarikázzuk. A kakukkfű leveleket lecsipkedjük.A fokhagymagerezdet felaprítjuk. A megmosott húst megtöröljük, majd 1 evőkanál felhevített olajon megpirítjük.
A hússzeleteket kiklopfoljuk, majd flekken fűszerkeverékkel fűszerezzük, 1 órát állni hagyjuk.
A báránycombot vékony csíkokra vágjuk, majd flekken fűszerkeverékkel fűszerezzük, 1 éjszakára hűtőbe tesszük. 1 evőkanál felhevített olajon hirtelen pirosra sütjük.
Szalonna szeletekkel kibélelünk egy tűzálló tálat, majd a befűszerezett húst, amit kockákra vágunk, erre a nyers karikákra vágott burgonyát, rá a karikákra vágott hagymát, végül a laskára vágott ká
Az egész báránycombot leforrázzuk, hideg vízzel leöblítjük. Sűrűn megtűzdeljük fokhagymával és őrölt borsba, pirospaprikába forgatott keményre fagyasztott szalonnadarabkákkal.