
Hozzávalók 4-6 személyre:
- 1 kecskecomb
- 4 közepes fej vöröshagyma
- 1 kg burgonya
- só,
- bors
- rozmaring
- 2-3 evőkanál méz
- zsír a sütéshez
A combot jól megmossuk, lecsepegtetjük és szárazra töröljük. Ha van a felületen nagy izomszalag, azt éles késsel óvatosan levágjuk. Eltávolítunk minden zsiradékot, ami a hús található. Ez azért szükséges, mert leginkább fagyú található rajta, ami igen jellegzetes ízű, és egyeseknek elég kellemetlen. Ha nem fér el a sütőedényben, akkor elvágjuk a forgónál.
A hagymákat meghámozzuk, felezzük, ha nagy, akkor negyedeljük. A burgonyát szintén meghámozzuk, ha nagyobb burgonyával készítjük, felezzük, esetleg negyedeljük. Ha kicsivel, akkor egészben hagyjuk.
A húst sózzuk, borsozzuk, megszórjuk rozmaringgal, és beletesszük a sütőedénybe. Mellétesszük körben a hagymát, utána a burgonyát. Ilyenkor még egyszer megsózzuk egy kicsit, és rozmaringgal is megszórjuk a burgonya miatt. 3 nagy evőkanál zsírt teszünk rá. Felöntjük 3-4 deci vízzel, alufóliával lefedjük, és betesszük a sütőbe.
Kis lángon hagyjuk1 órát, hogy jól átpárolódjon. Közben egyszer megfordítjuk, és megöntözzük a levével a burgonyákat. Mikor már puha és csak a szín van hátra, levesszük a fóliát, és úgy sütjük készre. Ha megvan a szín, kivesszük a sütőből, és megkenjük vékonyan mézzel. 2-3 percre visszatesszük, majd tálaljuk.