Teklovics család juhászata

Család régóta foglalkozik állattartással ezen belül juh és kecske tartásával és tenyésztésével.  Kecskéből búr fajtájú tenyészállatokat tartanak. Juhból Ile de France-t, illetve BMC fajtájú tenyészállatokat. Az elmúlt években aktív és rendszeres résztvevői voltak a mezőgazdasági kiállításoknak, ahol jó eredményt értek el a kiállított egyedek.  

A gazdaság Baranya megyében a Zselic lábánál található. A központi major több mint 100 éves múltra tekint vissza, az égetett téglából készült épületek visszahozzák a régmúlt idők hangulatát. A gazdaság kialakításánál elsődleges szempont volt, hogy a legelők a telepről közvetlen megközelíthetők legyenek.  A terület földrajzi adottságai lehetővé tették, hogy mára egy több száz hektáros villanypásztorral határolt legelőkert rendszert alakítsanak ki. A kerítések segítenek, hogy az állatokat az év nagy részében a legelőn tartsák, szükség szerinti széna kiegészítéssel, pásztor alkalmazása nélkül. Ennek több előnye is van. Az egyik, hogy az állatok legeltetésére szinte lehetetlen megbízható munkaerőt találni, illetve szükség sincs rá, a villanypásztor létesítése hosszú távon gazdaságossá válik. Az épített kerítés további előnye, hogy az állatok igényük szerint legelhetnek és védelmet nyújt a kóbor kutya és a sakál kártétele ellen.

A kialakított válogatófolyosó és a beleépített léptető fontos a munkához és az állatok egészségének megőrzéséhez. A téli kiegészítő takarmányozás során nagy előnyt jelentenek a körbála etetők, mivel nem kell naponta tölteni és az állatok sem tudják letaposni a szénát. A gazdaság teljes takarmányszükségletét saját maguk állítják elő, így biztosak lehetnek benne, hogy az állatok kifogástalan minőségű takarmányt fogyasztanak egész évben. Az évek óta jól bevált bálatakaró védi a szénát az időjárástól. A közeljövőben tervezik hogy minden legelőkert saját napelemes kutat kap. Ezekre a beruházásokra azért van szükség, hogy a jószágok tartásának költsége alacsonyabb legyen, valamint munkaidő szabadul fel.

A gazdaság állatállományához tartozik egy 900 db anyajuhból álló árutermelő állomány is, mely szaporulatának nagy részét vágóbárányként értékesítik. A legszebb jerkéket minden évben kiválogatják és megtartják a kiöregedett anyajuhok pótlására. A nyáj évente egyszer ellik. Nagy figyelmet fordítanak az ikerellés növelésére, átlagosan 1,4-1,5 bárányt választanak anyánként. Fontos a jó minőségű nyalósó biztosítása is, ami mindig előttük van.

A korábban, sok évig elhanyagolt bokros legelők kitisztításához szükség volt egy kecskeállomány beszerzésére. A kecskék az évek alatt nagyban hozzájárultak a legelők mai kultúrállapotának kialakításához. A kétkedőknek szívesen bemutatják a kecske ilyen irányú hasznos tevékenységét. További hasznot hoz, hogy saját gidáik után felnevelik az arra szoruló bárányokat is. A major állatállományát színesíti a magyar parlagi szamár ménes, amely régen hozzátartozott a juhászat mindennapjaihoz. A juhtartás elengedhetetlen kelléke a pásztorkutya melyből mudi fajtát tartanak és tenyésztenek. Kutyák mindegyike juhok mellett aktívan dolgozik. 

A gazdaság az elmúlt években több szakdolgozatnak adott témát és segítette azok elkészülését. Jelenleg is több oktatási intézménnyel állnak kapcsolatban, hogy diákjaik az idelátogatások során szakmai tapasztalatot szerezzenek.