Szeptember második felében került sor Városlődön a Ruder majorban az IMÁR Bt. tenyészetében az idei év utolsó Bemutató mintatelep cím táblájának felavatására.

A tenyészetben árutermelés folyik magyar merinó és német húsmerinó fajták felhasználásával. Az IMÁR BT. 1994-ben alakult. Fő tevékenységük az állattenyésztés és a szántóföldi növénytermesztés. 6200 db anyajuh valamint 350 db mangalicasertés tartásával és tenyésztésével foglalkoznak. A mintegy 7000 db éves bárányszaporulatot termelői csoporton keresztül exportálják, a sertések nagy részét pedig Magyarországon értékesítik. Három telephellyel rendelkeznek a megyében, úgymint Városlőd Rúder major, amely a Bakony hegység festői környezetében helyezkedik el, itt 3050 db anyajuhot tartanak. Öcs Központi juhtelep, ahol 3150 db anyajuh található, valamint Nemesvámos-Vilmapuszta, amely telephelyen történik a jerkenevelés, illetve ez a növénytermesztés központja is. Bérelt szántó és gyepterületeken gazdálkodnak. A szántóterületeken elsősorban gabona és olajos növényeket, valamint az állatok ellátásához szükséges lucerna és fűkeverékeket termesztenek.

Átlagos foglalkoztatott létszámuk 28 fő, ebből 4 fő rendelkezik felsőfokú, 3 fő középfokú mezőgazdasági végzettséggel.

2002-ben a 6. Merinó Világkonferencián a városlődi telep a kiállítás egyik helyszíne volt. 2005-ben a Társaság elnyerte a Juh Terméktanács "Év Termelője" díját.

A tábla avatására rendezett ünnepségen Csomai Géza megköszönte családja segítségét az eddigi munkában, és jelezte, hogy mára már egyre aktívabban vesznek részt gazdaság irányításában. A Szövetség ügyvezetője ismertetését követően Czerván György a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára mondott köszöntőt. Kiemelte, hogy a tárca minden lehetséges eszközzel segíti az aszály miatt nehéz helyzetbe került mezőgazdasági termelőket.

Ennek keretében például intézkedtek a támogatások mihamarabbi folyósításáról, kedvező hitel konstrukciókat dolgoztak ki.

A Közös Agrárpolitika 2014 utáni időszak tervezett intézkedései közül kiemelte, hogy a juhágazatot érintő termeléshez kötött támogatások továbbra is megmaradnak. Ezzel együtt a nemzeti agrárpolitika 2014 után is prioritásként kezeli az állattenyésztési ágazat támogatását erősítette meg. .Az európai és a világpiacon megfigyelhető a juhok iránti keresletnövekedés, ami kedvezően érintheti a hazai juhtartó gazdaságokat. A jelenleg mintegy 1,2 milliós juhállomány 85 %-át egyéni gazdaságokban tartják nyilván, a magyar állattartók közel 900 ezer anyajuhot tartanak.

A köszöntők után Czerván György államtitkár úr és Csomai Géza felavatták a bemutató mintatelep címet tanúsító táblát. Ezután a vendégek: megyei vezetők, juhászok, barátok megtekintették a Ruder majort és mindenki közös ebéden vett részt.