Dietrich János Székesfehérváron született, alap- és középfokú iskolái is ebben a városban végezte, majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán szerezett agrármérnöki diplomát 1979-ben. Mindig az állattenyésztési ágazatok érdekeltek

1997-ben sikerült egy elhagyott tsz-tanyát megvásárolni. 2010-ben fordult a juhágazat felé. Sok tenyészetet, fajtát nézett meg közelebbről a gyakorlatban. Végül a bárdudvarnoki texel állomány hatására  e fajta mellett döntött. Ezt követően vásárolt évente 20-30 növendék jerkét, továbbá hozzá került Tiszacsegéről egy teljes állomány. Jelenleg 180 db nőivarú egyeddel dolgozik.

2012-ig a texelt fajtatisztán tenyésztette. Ez a világ legjobb húshasznú juha. Hihetetlen mennyiségű izomtömeget képes magára építeni. Húskihozatala eléri az 55-60%-ot. Sokan óvták tőle mondván, hogy túl igényes, nem bírja a hegyes vidéket. Az elmúlt években sikerült bebizonyítania, hogy teljesen extenzív körülmények között, abrak nélkül tartva is kitűnően teljesít. Sajnos ennek ellenére Magyarországon nem sikerült ezt a fajtát, mint befejező kost népszerűvé tenni.

2012-ben már nem tudott, csak néhány kost eladni, ezért Munkácsi László tanácsára fordult egy másik nálunk kevéssé ismert fajta a romney felé. Megkereste Jan Svéda csehországi tenyésztőt, aki 1300 tisztavérű romney-t tart. Állatai épület nélkül, télen-nyáron, éjjel-nappal a legelőn vannak. Tavasszal áprilisban ellenek emberi kéz beavatkozása nélkül. Májusban az anyákat megnyírják, körmölni egyáltalán nem kell őket!,Aa bárányokat ekkor megjelölik, farkukat kurtítják, majd augusztus végén választanak. Abrakot sem az anyák, sem a bárányok nem kapnak. Eredmények: szaporulati %: 180, felnevelési %: 150, választási súly: 42,5 kg. A jerkék 60-70 %-a éves korra megellenek.

Ezen adatok és tapasztalatokon felbuzdulva úgy döntött, hogy vásárol öt db romney kost és fajtaátalakító keresztezésbe kezd. 2012-ben megszülettek az első F1-es bárányok, melyekből 50 db-ot tenyésztésbe állította. Most várja az első elléseket.

Gazdaságában 100 ha – 90 %-ban saját tulajdonú - területen dolgozik, mely egybefüggő legelő. Ehhez tartozik még 8,5 ha lucerna. Az egész villanypásztorral be van kerítve és öt legelő-kertre szakaszolva. Minden kertben van labdás önitató. Az állatok takarmánya nyáron csak a legelő-fű, télen pedig lucerna- és fűszéna vitaminos nyalósó kiegészítéssel. Ezt körbála-etetőben kapják, így hetente csak egyszer kell takarmányozni.

Rendelkezik minden géppel, mely az állatok kiszolgálásához kell: 1 db 80 LE-s John Deere traktor, Fella fűkasza és rendsodró, Krone bálázó, szárzúzó. A téli takarmány tárolása fedett helyen színben és épületben biztosított.