2025. december 9.-én lezajlott a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség küldöttközgyűlése, amelyen nagy számban jelentek meg a küldöttek, így az ülés határozatképes volt.
Holló Mátyás, elnök megnyitójában kiemelte az egység és összefogás fontosságát. Ezt követően az ülés díszvendégei, Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára és dr. Pásztor Szabolcs, az Agrárminisztérium Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály főosztályvezetője tájékoztatták a megjelenteket az ágazatot érintő szakminisztériumi elképzelésekről, valamint a kiskérődzőkre vonatkozó járványügyi helyzetről.
A közgyűlés elfogadta Hajduk Péter ügyvezető igazgató beszámolóját a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 2025. évi működéséről, majd dr. Hetényi Tamás felügyelőbizottsági elnök számadását az idei évi gazdálkodásról.
Megvitatásra került a Szövetség jövő évi költségvetési tervezete, amelynek elfogadása biztosítja a jövő évi működés szükséges feltételeit. (Az MJKSz 2026. évi költségvetési tervezetét ide kattintva is elérheti.)
Tekintettel arra, hogy 2025-ben, a tenyésztői díjakat a hagyományos kiállítások elmaradása és átszervezése miatt nem sikerült átadni, a Szövetség vezetése ez alkalmat ragadta meg arra, hogy a kiemelkedő tenyésztői munkát elismerje.
Az id. Tóth Imre vándordíjat Csát Géza, az MJKSz üzemeltetési és informatikai igazgatója kapta annak elismeréseként, hogy elkötelezett munkájának és magas szintű szakmai ismereteinek köszönhetően működik a Szövetség informatikai rendszere, mely mind a törzskönyvezés, mind a tenyésztés, mind pedig az ENAR rendszer üzemeltetésének területén nélkülözhetetlen a kiskérődző ágazat számára. Vezetésével folyik az új informatikai rendszer kialakítása is, mely a következő évtizedekben nyújt majd hátteret ágazatunk számára.
A dr. Schandl József tenyésztési díjat Papp József, a Papp József Termelő, Értékesítő és Szolgáltató Kft. tulajdonosának ítélte oda az elnökség, aki húszéves munkával az ország egyik legszínvonalasabb őshonos cigája törzstelepét alakította ki, gazdaságában helyet ad az MJKSz cigája és a tejelő cigája kosnevelő telepeinek, 2017-ben pedig megkapta az Év Tenyésztője díjat is.
A Sebők Mihály díj az Év Tenyésztője részére odaítélhető elismerést 2025-ben Minárovics Máté nyerte el, aki a Sebők családi gazdaság juh törzsállományainak tenyésztési munkájának magas szintű irányítója. Fogékony minden új iránt, a korszerű technológiákat nem csak mindennapi munkája során használja, hanem megszerzett ismereteit átadja más tenyésztők számára is. Jelentős szerepet tölt be a német húsmerinó fajta hazai nemesítésében, tenyészállataival pedig állandó résztvevője az állattenyésztési kiállításoknak. A vándordíj tavalyi kitüntetettje, Veres István átvehette a díj kicsinyített mását ábrázoló szobrot.