OMÉK_2025_termékkóstoló

A kiskérődző tenyésztésünket kiválóan reprezentáló kiállítási terület a rendezvény négy napja alatt szinte folyamatosan tele volt látogatóval, akik számára a tenyészállatok bemutatása mellett kóstolót is kínáltunk juh és kecske tej- és hústermékekből.

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség standján 13 juh- és 4 kecskefajtát mutattunk be – köszönhetően a tenyésztők felelősségteljes hozzáállásának és az alapos szervezésnek – látványosan, kiváló minőségben. A csoportok kivétel nélkül elsőrangúan reprezentálták az adott fajtát, az egyedek előkészítése pedig megfelelt a legmagasabb szakmai igényeknek is.

Bemutatónkat kecske „ugrálóvár” is színesítette, így a nem szakmai érdeklődők is maradandó élményt vihettek magukkal a kiállításról.

A bemutatót juh- és kecsketermékek kóstoltatása tette teljessé. A termelők hűtőpultjainál hosszú sorok kígyóztak napról napra. Bízunk abban, hogy ezzel is ismertebbé, kedveltebbé lehetett tenni az ágazat kínálta élelmiszereket.

A rendezvényt konferenciák is kísérték, amelyek közül érdemes kiemelni a Magyar Állattenyésztők Szövetségének jubileumi fórumát, amelyről bővebben ide kattintva olvashat.

A 82. OMÉK egyértelműen a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar legnagyobb seregszemléje volt. A négynapos rendezvényen mintegy 900 kiállító mutatta be tenyészállatait, termékeit, szolgáltatásait, innovációit. A szervezők a látogatók számát több tízezerre becsülik. Részletes beszámolót a rendezvény hivatalos oldalán olvashat