Díjak - KÁN 2024

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség hagyományosan Kaposváron adja át tenyésztési és tenyésztésszervezési díjait azoknak a juh- és kecsketenyésztőknek, akik az elmúlt években kimagasló szakmai munkát végeztek, és a tenyészállat kiállításokon aktívan részt vettek.

A díjakat Holló Mátyás elnök, Földi Gyula, a Szövetség tenyésztési alelnöke és Hajduk Péter, a Szövetség ügyvezető igazgatója adta át.

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség “Schandl József” tenyésztési díját Szabó Zoltán karcagi tenyésztőnek ítélte oda a brit tejelő fajta hazai meghonosítása során szerzet elévülhetetlen érdemeinek elismeréseként. Szabó Zoltán az elmúlt évtizedekben a juhtenyésztés érdekében tevékenykedett úgy saját gazdaságában mind pedig a közösségi munkássága során. A díj elismerő oklevél és emlékplakett, illetve 1000 Eurónak megfelelő pénzjutalom volt.

Schandl-díj - Szabó Zoltán

Kozmér László, aki tavaly volt az Év tenyésztője, megkapta a kos szobor kicsinyített mását.

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség Elnökségének döntése alapján a Sebők Mihály Juhtenyésztési díjat az Év Tenyésztőjének, ezzel a Szövetség vándordíját huszonkilencedik alkalommal Veres István balamzújvárosi juhtenyésztő kapta a magyar merinó tenyésztése során végzett magas színvonalú tenyésztői munkája elismeréseként. A díjazott kiváló tenyésztési eredményekkel rendelkezik, valamint jelentős szerepet tölt be a fajta hazai nemesítésében. Munkáját fémjelzi, hogy tenyészállatait a fajta tenyésztőinek széles köre használja.

Az év tenyésztője - Veres István és felesége

A kiállításon a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 18 tenyészete 8 juhfajtát és 3 kecskefajtát mutatott be 36 csoportban. A bírálóbizottság elnöke Földi Gyula mátranováki tenyésztő volt, a tagok Győri Zsolt Kádas Antal, Csillak Tamás és Osvai Péter voltak.

A bíráló bizottság a díjakat a következő tenyésztőknek ítélte oda fajtánként és korcsoportonként.

Harmadik díjat kapott:

Lévainé Kele Anita, Bucsaberrichon du cher jerke és tenyészkos csoportjáért
Holló Mátyás, Uszódile de france jerke csoportjáért
Bankós Péter, Csökölyberrichon du cher jerke csoportjáért
Lévainé Kele Anitaile de france jarke és növendékkos csoportjáért

Második díjat kapott:

Holló Mátyás, Uszódile de france anya csoportjáért
Kiss Gyula, Szabadhídvégnémet húsmerinó növendék kos csoportjáért
Lévainé Kele Anita, Bucsaberrichon du cher jerke csoportjáért
Kiss Gyula, Szabadhídvégnémet húsmerinó jerke csoportjáért

Első díjat kapott:

Minárovics Máté, Törtel

Holló Mátyás, Uszód

Kozmér László, Szajk

Holló Mátyás, Uszód

Ivanics Mihály, Erdősmárok

német húsmerinó jerke csoportjáért

magyar merinó jerke és tenyészkos csoportjáért

charollais anya csoportjáért

berrichon du cher anya és tenyészkos csoportjáért

magyar parlagi gödölye csoportjáért

 

A kiállítás legszebb jerkéje:

Tenyésztője Minárovics Máté, bemutatta ifj. Sebők Mihály

A kiállítás legszebb anyajuha:

Tenyésztője Kozmér László

A kiállítás legszebb növendékkosa:

Tenyésztője Lévainé Kele Anita, bemutatta Barna Ákos

A kiállítás legszebb tenyészkosa:

Tenyésztője Lévainé Kele Anita, bemutatta Barna Ákos

A kiállítás legszebb gödölyéje:

 

Tenyésztője Teklovics Ákos

A kiállítás juhtenyésztési nagydíját Holló Mátyás uszódi tenyésztő kapta magyar merinó, berrichon du cher és ile de france csoportjaiért.

A kiállítás kecsketenyésztési nagydíját Lévainé Kele Anita, bucsai tenyésztő kapta búr gödölye csoportjaiért.

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség juhtenyésztési különdíját Lévainé Kele Anita bucsai tenyésztő kapta a kiállításon bemutatott magyar merinó, ile de france és berrichon du cher csoportjaiért.

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség kecsketenyésztési különdíját Teklovics Ákos, szentlászlói tenyésztő kapta a kiállításon bemutatott búr gödölye csoportjáért.

A Merinó Fajtacsoport különdíjat Kiss Gyula, szabadhídvégi tenyésztő kapta a bemutatott német húsmerinó merinó csoportjaiért.

A Hús Fajtacsoport különdíjat Minárovics Máté, törteli tenyésztő kapta a kiállításon bemutatott német húsmerinó csoportjaiért.

Tóth Árpád iparművész, Sárbogárd különdíját – gravírozott „RÉVÉSZ” bicskát Bankós Péter, csökölyi tenyésztőnek ítélte a bírálóbizottság.

Régi hagyományt kelt életre azzal a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség, hogy a juh- és kecsketenyésztésben dolgozó fiatal szakembereket Arany kampó díjjal ismeri el.

Idén ketten kapják meg az elismerést:

  • ifjabb Sebők Mihály, aki családi gazdaságukban és a kiállításokon végzett fáradhatatlan, magas színvonalú munkájáért részesül az elismerésben.
  • Barna Ákos, aki úgy a juh- mint a kecsketenyésztés terén magas színvonalon irányítja a tenyésztői munkát Lévainé Kele Anita tenyészetében és eredményesen szerepel tenyészállataikkal a kiállításokon.

Gratulálunk a díjazottaknak!

KÁN-2024 díjazottak