A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 2026. április 24-én, a herceghalmi Abacus Hotelben tartotta fennállásának 35. jubileumi ülését. Az esemény méltó alkalmat teremtett arra, hogy az ágazat szereplői közösen tekintsenek vissza az elmúlt évtizedek munkájára, és elismerjék mindazok hozzájárulását, akik a hazai juh- és kecskeágazat fejlődéséért dolgoztak. A rendezvény támogatója az Agrármarketing Centrum volt, amelynek támogatását ezúton is köszönet illeti.

Az ország minden szegletéből érkeztek a résztvevők – ismerős arcok, régi történetek és közös emlékek találkoztak ezen a különleges napon. A jubileumi ülés nem csupán szakmai esemény volt: ünnep, találkozás és egyfajta megállás is a mindennapok rohanásában.

Az alkalom jelentőségét tovább erősítette, hogy Szent György napjához kapcsolódott, amely a juhászatban a kihajtás ünnepe, egy új ciklus kezdete. Szimbolikus volt tehát, hogy éppen ezen a napon gyűlt össze a szakma, hogy egyszerre tekintsen vissza és előre.

Ez a nap nem a feladatokról szólt. A résztvevők megálltak egy pillanatra, beszélgettek, emlékeztek az elmúlt 35 évre. Harmincöt év – kimondani is sok, megélni még inkább. A mai világban különösen nagy értéket képvisel az a közösség és elköteleződés, amely ennyi embert útra hívott erre az alkalomra.

A rangos eseményen jelen voltak az alapító tagok, a küldöttek, a Szövetség jelenlegi és egykori munkatársai, valamint minisztériumi és szakhatósági képviselők és szakmai partnerek – mindazok, akik az elmúlt évtizedekben hozzájárultak az ágazat fejlődéséhez.

A jubileumi ülést Holló Mátyás, a Szövetség elnöke nyitotta meg. Ünnepi köszöntőt mondott Dr. Horn Péter akadémikus, a Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke, valamint Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára. A szakmai visszatekintések során Hajduk Péter ügyvezető igazgató a Szövetség 35 évének főbb állomásait idézte fel, míg Lévai András tenyésztésvezető a tenyésztési munka eredményeit foglalta össze.

A jubileumi ülés egyik kiemelt eseménye az elismerések és díjak átadása volt. Emléklapban részesültek azok a tenyésztők és szervezetek, akik az alapítás óta a Szövetség tagjai, többek között a MATE Agrárcsoport Kft., a Szendrő Gazdaság Kft., a Magyar Rackajuhtenyésztő Egyesület, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., a Debreceni Egyetem, az SZTE Tangazdaság Kft., a MATE Tangazdaság Kft., a Hunzag Kft., valamint a Kasza és a Sebők család.

Tárgyjutalomban részesültek azok a szakemberek is, akik kiemelkedő szerepet játszottak a Szövetség megalapításában és működtetésében. A Herendi Porcelán Manufaktúra „Búcsúzkodó juhász” című kerámiáját Eszterhai Csaba, dr. Hetényi Tamás, Juhász Pál és Kiss Gyula vehette át.

Hagyományosan az id. Tóth Imre-díj átadása az Alföldi Állattenyésztési Napokon adják át, azonban a 35 éves jubileum méltó alkalmat teremtett arra, hogy ezúttal ünnepi keretek között, a jubileumi ülésen kerüljön sor az átadására. Ugyanis a díjat 2001– ben  dr. Tóth Imre és családja a Szövetség 10. évfordulója alkalmából ajánlott fel, így a díjat 25. éve adományozza a Szövetség, azon természetes személyek számára, akik a juhtörzskönyvezés elméleti kidolgozása, gyakorlati megvalósítása illetve irányítása területén kiemelkedő tevékenységet végeztek, s ezáltal a magyar juhtenyésztés fejlődéséhez, jobbításához munkájukkal jelentősen hozzájárultak.

A 2026. évi díjat dr. Annaházi László, az Anipharma-A Kft. tulajdonosa vehette át, aki a juhtörzskönyvezés területén végzett kiemelkedő munkájáért, valamint a Szövetség irányításában betöltött több évtizedes szerepéért részesült az elismerésben. A díjat ünnepélyes keretek között dr. Tóth Imre és családtagjai adták át.

A vándordíj egy márványtalapzatra helyezett ezüst gyümölcsöstál, amelynek története 1941-ig nyúlik vissza: id. dr. Tóth Imre ekkor kapta azt tiszteletdíjként az Országos Mezőgazdasági Kiállításon. A család ezt az értékes relikviát ajánlotta fel a magyar juhtenyésztés kiemelkedő szakembereinek elismerésére.

A rendezvény során megköszönték Csát Gézának, a tavalyi id. Tóth Imre-díj kitüntetettjének,  munkáját emlékplakettel ismerték el.

A jubileumi ülésen a Szövetség munkatársainak több évtizedes munkáját is elismerték. Díjazták a 10, 20, 25 és 35 éve a szervezetnél dolgozó kollégákat, köztük Hajduk Pétert is, aki immár 35 éve szolgálja a Szövetséget ügyvezető igazgatóként.

A rendezvény zárásaként Hajduk Péter ügyvezető igazgató és Holló Mátyás elnök mondott köszönetet a résztvevőknek, hangsúlyozva a közösség összetartó erejét és a jövőbeni együttműködés fontosságát. Záró gondolatként dr. Nagy István agrárminiszter szavai erősítették meg az ágazat jövőjét:
„A kiskérődző ágazatban nem irányváltásra, hanem a megkezdett munka következetes folytatására van szükség.”

Az ünnepi program közös ebéddel, majd pezsgős koccintással és jubileumi tortával zárult, amelyet az elnökség ajánlott fel.

A jubileumi ülés azonban több volt, mint egy ünnepség. Csendes, méltó megállás volt – múlt, jelen és jövő találkozása egyetlen napban. Jó volt újra találkozni a régi kollégákkal és barátokkal, akikkel nemcsak munkát, hanem egy életdarabot is megosztottak.

Ez a nap emlékeztetett arra, honnan indult a közösség, mennyi mindent adott az elmúlt évek során – és arra is, hogy van mire építeni a jövőt.

A jubileum alkalmából egy különleges kiadvány is készült, amely átfogó képet ad a Szövetség történetéről.