Különleges volt az idei Farmer Expo azért is, mert Szövetségünk először adta át a Kasza Sándor díjat. Az elismerést a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség a magyar merinó fajtabejelentésének 30. évfordulója alkalmából hozta létre. A díjat azon természetes személyek kaphatják meg, akik a magyar merinó tenyésztésében kiemelkedő tevékenységet végeztek, s ezáltal a fajta fenntartásához, nemesítéséhez munkájukkal jelentősen hozzájárultak. A Kasza Sándor díjat elsőként a magyar merinó tenyésztés több évtizedes eredményes és színvonalas munkájáért Földesi Imre, sárrétudvari tenyésztő kapta.
A kiállításon a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 21 tenyésztője 45 tenyészállat csoportban mutatta be tenyészállatait. A bíráló bizottság (Eszterhai Csaba, Nagy László, Kádas Antal) a díjakat a következő tenyésztőknek ítélte oda fajtánként és korcsoportonként.
Harmadik díjat kapott:
Holló Mátyás, Uszód magyar merinó jerke és tenyészkos csoportjáért
Lévainé Kele Anita, Bucsa magyar merinó jerke csoportjáért
Vad Andrea, Hódmezővásárhely ile de france tenyészkos csoportjáért
Anipharma-A Kft., Gyula német húsmerinó jerke csoportjáért
Saska József János, Vácszentlászló ile de france anya és tenyészkos csoportjáért
Kiss Gyula, Szabadhidvég német húsmerinó növendék kos csoportjáért
Sebők Mihályné, Törtel magyar merinó jerke csoportjáért
Második díjat kapott:
Holló Mátyás, Uszód berrichon du cher jerke és növendékkos csoportjáért
Angyal Balázs, Kunhegyes ile de france jerke csoportjáért
Vad Andrea, Hódmezővásárhely ile de france jerke csoportjáért
Lévainé Kele Anita, Bucsa magyar merinó anya csoportjáért
Anipharma-A Kft, Gyula német húsmerinó anya csoportjáért
Holló Mátyás, Uszód ile de france anya csoportjáért
Magyar Elekné, Hajdúszoboszló ile de france tenyészkos csoportjáért
Első díjat kapott:
Vad Andrea, Hódmezővásárhely berrichon du cher jerke és tenyészkos csoportjáért
Harangi Sándor dr., Hajdúszoboszló ile de france jerke és tenyészkos csoportjáért
Sebők Mihály, Törtel német feketefejű anya csoportjáért
Holló Mátyás, Uszód berrichon du cher anya és tenyészkos csoportjáért
Harangi Sándor dr., Hajdúszoboszló ile de france jerke és tenyészkos csoportjáért
Minárovics Máté István, Törtel német húsmerinó jerke csoportjáért
Ónodi-Szűcs Kft., Balmazújváros ile de france növendék kos csoportjáért
A kiállítás juhtenyésztési nagydíját
Holló Mátyás uszódi tenyésztő érdemelte ki berrichon du cher, ile de france és magyar merinó csoportjaiért.
A szövetség különdíjait
Hajduk Péter, a Szövetség ügyvezető igazgatója adta át.
A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség Juhtenyésztési különdíját dr. Harangi Sándor hajdúszoboszlói tenyésztő kapja ile de france jerke és tenyészkos csoportjaiért.
A Merinó Fajtacsoport különdíját Lévainé Kele Anita bucsai tenyésztő kapja magyar merinó jerke és anya csoportjáért.
A Hús Fajtacsoport különdíját Vad Andrea hódmezővásárhelyi tenyésztő kapja a kiállításon bemutatott ile de france és berrichon du cher tenyészállataiért.
A kiállításon fajtagyőztes egyedeket választottak azokból a fajtákból és korcsoportokból, amelyekben egy kategórián belül 3 vagy több csoport egyedei szerepeltek az összevetésben.
Fajtagyőztes juhok:
Magyar merinó fajtagyőztes jerke: 1 02342 31503 – tenyésztője: Holló Mátyás, Uszód
Ile de france fajtagyőztes jerke: 1 08639 3251 – tenyésztője: dr. Harangi Sándor, Hajdúszoboszló
Berrichon du cher fajtagyőztes jerke: 1 02342 31511 – tenyésztője: Holló Mátyás, Uszód
Magyar merinó fajtagyőztes anya: 1 33350 1223 – tenyésztője: Lévainé Kele Anita, Bucsa
Ille de france fajtagyőztes anya: 1 02342 01097 tenyésztője: Holló Mátyás, Uszód
Ile de france fajtagyőztes tenyészkos: 1 08639 2138 – tenyésztője dr. Harangi Sándor Hajdúszoboszló
A kiállítás legszebb jerkéje díját Holló Mátyás, uszódi tenyésztő 1 02342 31511-es fülszámú berrichon du cher jerkéje kapta.
A kiállítás legszebb anyajuha díját Lévainé Kele Anita, bucsai tenyésztő 1 33350 1223-as fülszámú magyar merinó anyajuha kapta.
A kiállítás legszebb növendékkosa díját Kiss Gyula, szabadhídvégi tenyésztő 1 06039 31187-es fülszámú német húsmerinó növendékkosa kapta.
A kiállítás legszebb tenyészkosa díját Holló Mátyás, uszódi tenyésztő 1 02342 21697 -es fülszámú magyar merinó tenyészkosa kapta.
A kiállítás alkalmával megalakult az Ile de France Tenyésztők Fajtaklubja is, amelyről ide kattintva talál információkat.