Báránycomb olivás zöldbabbal

Nyomtatóbarát változat
Báránycomb olivás zöldbabbal
Recepthez felhasznált állat húsa vagy teje: 
Bárányhús ételek (fiatal állatból)
Juh
Étel típusa: 
Sültek
Főételek
4 személyre
4, ujjnyi vastag szelet egyenként kb. 15 dkg-os báránycomb
fél citrom
1 ág rozmaring
3 gerezd fokhagyma
1 kiskanál só
1 mokkáskanál őrölt fekete bors
8-9 evőkanál olaj (lehetőleg olíva)
6-8 dkg húsos császárszalonna
5 dundi újhagyma
1 csomag (60 dkg) fagyasztott vágott zöldbab
néhány ágacska friss kakukkfű
1 mok­kás­ka­nál majoránna
20 szem kimagozott fekete olajbogyó
Elkészítés: 

A jól megmosott citrom sárga héját levágjuk úgy, hogy fehér bundája ne maradjon rajta, majd vékony csíkokra metéljük. Egy tálba szórjuk, a citrom levét ráfacsarjuk. A rozmaring leveleit a szárról lecsipkedjük, és a fokhagymával apróra vágjuk, a citromhoz adjuk. Fél kiskanál sóval és fél mokkáskanál őrölt borssal ízesítjük, majd 5-6 evőkanál olajat belecsepegtetünk. A báránycombok szélét két-három helyen bevagdossuk, nehogy a pecsenye sütés közben összeugorjon. Anélkül, hogy kivernénk, alapo­san a fűszeres olajba forgatjuk. Sütésig hűtőszekrényben érleljük. A császárszalonnát egycentis kockákra vágjuk, az újhagymát megtisztítjuk és fél centi vastagon fölszeleteljük. Mindkettőt egy lábasba szórjuk, és a maradék 3 evőkanál olajon, közepes lángon 4 percig pirítjuk. A zöldbabot rádob­juk, a fölaprított kakukkfűvel és a majoránnával fűszerezzük, fél kiskanál sóval meg fél mokkáskanál őrölt borssal ízesítjük. 0,5 deci vizet öntünk rá, lefödve, kis lángon kb. 10 perc alatt puhára pároljuk. Az olajbogyót ala­po­san lecsöpögtetjük és a puha babba keverjük. A tűzről lehúzzuk, le­föd­ve melegen tartjuk. Egy nagy serpenyőt tűzre teszünk, 1 perc alatt jól megforrósítjuk. A báránycombot lecsöpög­tetjük (levét félretesszük), és a for­ró serpenyőbe rakjuk. A közepesnél na­gyobb lánggal 4 percig sütjük, majd megfordítjuk, és a másik oldalát 3 percig sütjük. Az utolsó másodper­cekben citromos páclevét is ráöntjük. Az olívás zöldbab kíséretében tálaljuk. 

Recepthez kapcsolódó termelők

Amennyiben elkészítené a receptet, szeretnénk segítséget nyújtani a recepthez szükséges Kecske vagy Juh hús- tej- vagy sajtkészítmények beszerzése terén is, ajánljuk ezek előállításával foglalkozó termelőinket:

sorrend változtatása Cím Telefonszám Fajták
Apró Mihály
2220 Vecsés, Kossuth L. u. 20/A.
Honlap: 
29/350-160; 30/473-2286 Magyar merinó juh
Hegedűs Józsefné
6043 Kunbaracs, Kákás tanya 329
Honlap: 
+36 30/2660-204 Magyar merinó juh