Bárány- és kecskehús nyárson salátával (Szuvlaki)

Nyomtatóbarát változat
Bárány- és kecskehús nyárson salátával (Szuvlaki)
Recepthez felhasznált állat húsa vagy teje: 
Bárányhús ételek (fiatal állatból)
Juh
Étel típusa: 
Sültek
Főételek
12 főre
5 kg faszén
6 kg bárány- vagy kecskehús
1 citrom
1 ü sör (na meg egy-kettő, amíg sül, ivás céljából)
oregano (aki szereti)
Elkészítés: 

Meggyújtjuk a faszenet és megvárjuk, amig csak a jól izzó parázs marad belőle. Közben nyársra húzzuk a kb. 4 centis kockákra vágott húst (megkérhetjük a hentesünket, hogy ezt végezze el helyettünk a csontok miatt). A húst nem sózzuk az elején.

Feltesszük a nyársakat, majd fél óra múlva sózzuk csak a húst. Állandóan figyeljük, ahol kicsit lecsöpög a zsír, és felcsap a láng, sót rászórunk a parázsra és akkor kialszik. Másfél óra múlva elkezdjük sörrel fröcskölni. Két óra sütés kell neki, az utolsó negyedórában, mikor már elkezd habzani a hús, akkor már majdnem kész van, meglocsoljuk citrommal. Lehúzzuk a nyársról, ízlés szerint beszórhatjuk oregánóval. Forrón tálaljuk salátával.

Recepthez kapcsolódó termelők

Amennyiben elkészítené a receptet, szeretnénk segítséget nyújtani a recepthez szükséges Kecske vagy Juh hús- tej- vagy sajtkészítmények beszerzése terén is, ajánljuk ezek előállításával foglalkozó termelőinket:

sorrend változtatása Cím Telefonszám Fajták
Apró Mihály
2220 Vecsés, Kossuth L. u. 20/A.
Honlap: 
29/350-160; 30/473-2286 Magyar merinó juh
Hegedűs Józsefné
6043 Kunbaracs, Kákás tanya 329
Honlap: 
+36 30/2660-204 Magyar merinó juh